2026.

Boldogasszony hava – Télhó – Fergeteg hava


Január az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Ianusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava.

Ami a január szó eredetét illeti, tudnunk kell, hogy az ó itáliaiaknak volt egy pásztor-királyuk, akit Zan néven tiszteltek. Ezt a latin nyelv későbbi alakulása éppúgy Janná formálta át, mint ahogy az ugyancsak Z-vel kezdődő Zeus paterből idővel a latinban Jupiter lett. Ezt a Zan vagy Jan királyt a mitológia ősi törvénye szerint a későbbi korok istenné avatták át, s kettős fejjel — egy szakállassal és egy szakálltalannal — ábrázolták, amelyek tarkójukkal illettek egymáshoz. Ez a kettős fej (a biceps) a Napot és a Holdat, a nappalt és az éjjelt, illetve a kettő egyesülését kívánta ábrázolni. Később a szakálltalan fej is szakállassá vált, s most már úgy magyarázták, hogy Jan isten-király voltaképpen őrszem, amely előre is, hátra is figyel, éjjel-nappal őrzi a házak ki- és bejáratát. Minél fogva a kapukat most már "janua"-nak, Jan isten hajlékának tisztelik.


 A népi elnevezések magyarázata:

  • Boldogasszony hava: Utalás Szűz Máriára, a hónap első napja az Újév, ami Mária istenanyaságának ünnepe is, és ez a karácsonyi ünnepkör lezárása.
  • Télhó: A tél első hónapja, a tél derekára esik.
  • Fergeteg hava: Az erős szélre és viharokra utal, ami ezen a téli hónapban gyakori. 


 Szerencsehozó hiedelmek újév napján:

Aki újév első napján születik, abból nagyúr lesz!
Ha egészséges az, akit először meglátsz újéve reggelén, te is az leszel egész évben!
Aki malacpecsenyét eszik, annak a házába sok pénzt, jólétet túr a malacka.
Ha ezen a napon piros almát teszünk a vízbe és megmosakszunk benne, még szebbek leszünk!

A moldvai magyaroknál jelentősek a földműveléssel kapcsolatos jósló-varázsló szokások. Újév reggelén manapság is búza, kukorica, napraforgó, rozs, zab, árpa magot szórnak szét a házban. Eközben jókívánságokat mondanak: "Adjon isten bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát." vagy:
"Búzával virágozzék kentek házik, s mindörökké virágozzék!". A házigazdától bort, pálinkát, kalácsot, esetleg pénzt kapnak. Újév napján megrázzák a gyümölcsfákat, így igyekeznek biztosítani a bő termést.


(Forrás: www.wikipedia.hu; https://www.szoboszlokepeskonyve.hu/honapok/12.php; fotó: Google Képkereső)